Ha vegán leszel, magányos leszel? Netán bekerülsz egy szektába és csak vegánokkal állsz majd szóba?
A fehérjehiány után a második leggyakoribb félelem a kezdő, vagy kezdeni készülő vegánok körében egy másik hiány: a barátoké. Jobban mondva eleinte csak a “mit fognak szólni mások?” típusú örökzöld kérdések merülnek fel a szociális élet és a vegánná válás kölcsönhatása kapcsán.
A kisiskolás koromból fennmaradt emlékkönyvem tanulsága szerint a barátság egy aranyfonál, ami könnyen elszakad. Akkoriban már eléggé ellenemre volt a hús, de azért azt nem gondoltam, hogy később ez fogja majd szaggatni a nemes fonalakat, ráadásul könnyen. Most sem gondolom.
De mitől olyan nagy változás ez a vegánra váltás, hogy ekkora lavinától kell tartani? Nos, nem érzem magam hivatottnak arra, hogy a barátság érzelmi mélységeit fejtegessem, de az biztos, hogy a közös értékrend, a szokások, az egyetértés, az összetartás, a hasonló világszemlélet (vagy ezek illuziója) nagyon fontos szerepet játszanak egy működő barátság (meg más jellegű, jól funkcionáló emberi kapcsolatok) esetében. Mi történik, amikor bejelented, hogy te azt a sült oldalast vagy sonkát vagy kolbászt nem szeretnéd megenni, miközben a másik jóízűen cupákolja? Nézzük sorban:
1. lépés: érzékeli, hogy itt bizony változás ment végbe
2. lépés: megfogalmazódik benne, hogy ennek a végére kéne járni
3. lépés: megfogalmazza a kérdést
4. lépés: felteszi a kérdést: MIÉÉÉÉÉÉRT?
5. lépés: válaszolsz
6. lépés: lefut a program, hogy akkor mostantól ebben nem értetek egyet, megszólal a lelkiismeret, mert azért amellett nehéz érvelni, hogy márpedig meg kell ölni és enni másokat, majd az érzelmek és a különböző eltérő információk örvényéből jön az output:
7. lépés: A reakció. Egy újabb kérdés, vagy gondolat. Egy tudományos tény, egy mondat, amit anyuapu a reklámok nyomán ismételgetett (“a hús adja az energiát”, “a tejben van a kálcium”, stb.).
8. lépés: tovább eszegettek, és közben azt érzitek, hogy távolabb kerültetek egymástól, és kicsit aggódtok, hogy ezek után mi lesz. A nem vegán barátod amiatt, hogy akkor őt már gyilkosnak, rosszabb embernek tartod, és nem fogod már szeretni. Te meg amiatt, hogy ő őrültnek tart, vagy szektásnak, és nem fog már szeretni.
Ha most azt gondolod, kis barátom, hogy Te még sosem voltál a nem vegán szereplőnk helyzetében, akkor tévedsz. Szinte biztos, hogy voltál, csak éppen nem (feltétlenül) a veganizmus volt a téma. Az ember szeret a hozzá hosonlókhoz tartozni, Szeret együtt enni, megosztani az asztalát. Szereti, ha egyetértenek vele, és ezáltal szeretik. Ezek a zálogai annak, hogy nem kell szembesülnünk azzal a rendkívül mély, zsigerileg belénk ivódott félelemmel, hogy a közösség kivet magából, és életképtelenné válunk száműzött magányos páriaként.
Mi akkor a megoldás? Barátkozzunk csak vegánokkal? Vonuljunk el egy kunyhóba az erdő közepébe, és beszélgessünk Bambival meg a boldogság kék madárkáival? Nos, szerintem erre semmi szükség. Először is, gondoljunk arra, mi lenne, ha minden vegán ezt tenné! Senki nem maradna, aki felhívja a figyelmét a többieknek: “Hé, srácok, az megvan, hogy a gázkamra még létezik, és állatokat ölnek benne, teljesen szükségtelenül, kizárólag a profitért?” Másrészt nyilván egy ponton nagyon hasznos a saját életünkben is, ha felismerjük a saját nézeteinket, értékeinket, felvállaljuk azokat és megtanuljuk mások felé is kommunikálni. És itt volna a lényeg. Térjünk vissza az 5. lépésre! Amikor válaszolsz. Itt dől el ugyanis nagyon sok minden. Új vegánként sok-sok intenzív érzelem munkálkodik az emberben a nagy felismerés nyomán, hogy eddig totál feleslegesen járult hozzá az állatok szenvedéséhez, ezért könnyen ragadtatja el magát és mond olyat, amit a másik ember nem igazán tud dekódolni, vagy legalábbis nem jól. Éppen ezért érdemes néhány dolgot – amennyire sikerül – észben tartani. Például, hogy amikor még nem voltál vegán, mi lett volna az a mondat, amit ilyen helyzetben el tudtál volna fogadni, és továbbgondolásra késztetett volna? Vagy, hogy hogyan tudod úgy kifejezni az érzéseidet a másik számára a témával kapcsolatban, hogy ettől ő ne érezze magát butának vagy gonosznak, hanem egy izgalmas, új gondolat megismerésének örömét élje át. Meg azt, hogy ha nem változik meg a másik egy csapásra úgy, ahogy Te szeretnéd, akkor is rendelkezik ugyanazokkal az értékekkel, amikért korábban becsülted és tisztelted és – bár nyilvánvalóan a legjobb az lenne, ha AZONNAL megszűnne az állatok kihasználása, és egy tökéletes világra ébrednénk – talán idő kell neki, hogy az ő fejében is összeálljon a kirakós. Ebben azonban nehéz segíteni neki, ha szóba sem álltok.
Persze így is lesz, aki nem tart veled, és kiutál emiatt, de talán ez egy jó próbája lehet annak, ki az akivel együtt tudtok változni, és ki az, aki csak a bólogatást várja tőled, de meghallgatni, megérteni esze ágában sincs.
Nehéz kenyér ez. Sokaknak egyáltalán nem a kedvenc időtöltése az érvelés, és nem mindenki ilyen “elvek embere”, aki élvezettel harcol a felsőbb igazságért. Sok vegán csak élni szeretne, nyugodtan megenni az ebédjét, anélkül, hogy a makronutriensekről értekezne és a tökéletes vérlaborját lengetné. Mégis, talán az a legegyszerűbb, ha elfogadjuk, hogy amennyiben nem azt csináljuk, amit mások, az minden esetben érdeklődést, csodálkozást, félelmet és igen, néha gonoszkodást fog kiváltani a környezetünkben. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy időről időre önvizsgálatot tartunk: hol állunk lelki erőben, igényekben, és hogyan tudjuk úgy tartani magunkat az elveinkhez és élni az életünket emelt fővel, hogy az mások számára példa lehessen, de mi se őrüljünk bele. Ha hevesen érvelő, demonstráló aktivizmussal, akkor úgy, ha csak finomakat főzve és néha másoknak is egy kis kóstolót csempészve, akkor úgy – de érdemes megtalálni ezt az egyensúlyt.
És Neked? Elveid vannak vagy barátaid? Vagy szerinted sem kell választani?
