Antivegán trollok, keblemre!

Tudjuk: világbéke, szeretet, szezonális gyümölcs. De azért az emberhez természetesen hozzátartozik az utálkozás képessége – és néha élevezete – gondolj csak vissza megboldogult általános iskolás éveidre! De hogyan választjuk ki utálatunk tárgyát? Kit és hogyan lehet jól utálni? A vegánok tényleg “rendkívül agresszívak”? És vajon tényleg vonzzák a konfliktust?

Nem tudom, honnan van ez a “troll” szó, de nagyon idegesít. Ez nem tartozik a témához, de végre leírhattam. Szóval van ez a csodálatos internet, azon belül is a közösségi média, ahol immár évtizedek óta mindenki kikiálthatja, ami a lelkét nyomja. Jó, mert névtelenül kérhetsz segítséget, levezetheted a feszkót, és persze sok-sok olyan hozzászólás születik, amit, ha élőben, szemtől szembe kellene előadnia a szellemi szerzőnek, akkor bizony megremegne a hangja, vagy talán még a lába is. De van, aki személyesen sem bánik kesztyűs kézzel a másikkal, és simán megalázza valami alapján, amit akár éppen csak akkor tudott meg róla. Természetesen nem azokról szól ez az írás, akik érdeklődő, nyitott stílusban kérdeznek, mert valóban válaszokat várnak, hanem azokról, akik kifejezetten durva, személyeskedő stílusban kommunikálnak – akár online, akár személyesen.

“Biztos azért, mert vegán vagyok?”

Utálni bárkit lehet. Piszkálni, cikizni, oltani, szivatni, húzni bárkit lehet. Tényleg, semmit nem kell tudni a másikról, sőt! Indoknak pedig elég, ha ott van. Minek ment oda? No, de akkor mégis miért van az, hogy ha vegán vagy, akkor úgy érezheted, hogy egységnyi idő alatt kb. 100x annyi atrocitás érhet az online és nem online térben, mint mondjuk valakit, aki kutyát/ cicát szaporít, és ezt “cukin” hirdeti orrba-szájba, hogy “szerető gazdit találjon a váratlan(???!!!) csöppségeknek”? Elmondom Neked, hogy szerintem miért. Vagy előbb inkább, hogy miért nem. Nem azért, mert aggódnak a fehérjebeviteled miatt. Nem azért, mert attól tartanak, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedsz. Nem, azért mert őszintén azt gondolják, hogy bekerültél egy szektába, ami elveszi az összes pénzedet, hogy aztán a szektavezér mind salátára költse. Nem is azért, mert aggódnak a B12 meg a vas miatt, amit nyilván a mekis kajába kellő mennyiségben tesznek, és a dohányzás is kifejezetten jót tesz neki. Sőt! Azért sem, mert álmatlan éjszakákat okoz nekik annak a sok állatnak céltalansága egy vegán világban, akik “azért születtek”, hogy az állatiparban kihasználjuk, kínozzuk, majd feldaraboljuk és foldolgozzuk őket. Egyetlen dolog miatt aggódnak ezek az emberek: a saját lelki békéjükért. És a vegánok ezt megzavarják. A létezésükkel.
Ezért örülök én, amikor valaki belémköt, “érvel” érző lények felszeletelése mellett, és a túlélés zálogaként jelöli meg nekem a pacalt, a szalonnát meg a szalontüdőt: mert érdekli. Megmozdult a lelkiismerete, és most tőlem várja, hogy ez a kellemetlen állapot megszűnjön – hiszen én okoztam.

Jó, de miért durvul el a helyzet?

Láttunk már sok érdekességet az interneten és persze személyesen is vegán kontra nem vegán fronton, amikor az igazán eldurvult. Például szétdózerolt csoportokat, fenyegetéseket, zaklatást és keresetlen szavakat. Ezek mögött nem feltétlenül mindig rossz szándék húzódik meg, a heves indulatok teljesen változatos forrásból és okokból törhetnek elő. Nézzük nagy vonalakban, milyen motivációkkal lehet találkozni:

1. “Könyörgök, győzzetek meg!”
Ő valójában megnyugtatást, biztonságot, kapaszkodót szeretne, de még ő sem tudja, ezért durvul. Önmagában elég abszurd arról vitázni emberekkel, hogy vajon illik-e tömegével “termelni”, feldarabolni, és elfogyasztani másokat. Mindezt csupán azért, mert nem kutyák, macskák vagy emberek. De sok-sok vitát kezdeményező ember valóban nyitott új gondolatokra, és nem a frusztrációját akarja kitölteni (még ha úgy is tűnik, mert össze van zavarodva), ezért mégis van értelme ezekbe a beszélgetésekbe energiát tenni. Ha minden aggodalmát sikerül eloszlatni, akár többször, akkor egy idő után lehiggadnak a kedélyek és össze tudja majd egyeztetni a cselekedeteit a lelkiismeretével.

2. “Ez annyira fáj, hogy veled ordítok, mert Te vagy itt!”
Vannak olyan emberek is, akiknek nagyon komoly lelkiismereti problémát okoz az ellentmondás, hogy megeszi, akiket szeret. Néha ez heves vitatkozásban nyilvánul meg, mert ezen keresztül tudja átélni a fájdalmát. Higgyétek el, volt már ember, aki maga kezdeményezett velem beszélgetést a témában egy rendezvényen, majd félóránként jött oda egyre hangosabban és dühösebben vitatkozni (kiabálni) velem, majd az utolsó alkalommal immár ordítva jelentette be, hogy akkor szerinte ma kipróbálja a tejmentes főzelék receptet, amit tanítottunk neki, és a héten már tuti nem eszik húst (kedd volt). A dühe nem múlt el. Akkor még.

3. “Unatkozom és frusztrált vagyok!”
Igen, vannak emberek, akik egyszerűen csak rengeteg szabadidővel rendelkeznek, és keresnek maguknak valakiket, akikkel trollkodhatnak. Teljesen mindegy nekik, hogy mit okoznak a viselkedésükkel. Lehet, hogy már régóta beléd akartak kötni, vagy éppen feladta nekik a népszerű közösségi oldal azt az adott csoportot, és trollkodhatnékjuk volt. Azért itt is van egy kis szegmens, akik nem véletlenül választják ki trollkodásuk tárgyának a vegánokat. Ám esetükben rengeteg idő és energia lehet, hogy sikerüljön emberi mederbe terelni a kommunikációt, ezért érdemes lehet elgondolkodni az ignoráláson is, mint lehetőségen.

Akkor most már örökre harcolnunk kell a trollokkal?

Ez egy blog, ami személyes gondolatokat tartalmaz, szóval leírhatom, hogy: nem. Szerintem nem kell senki ellen harcolni. Harcolni az állatokért kell. Azért kell, mert a jelenlegi rendszer, amiben mindenki felnő, elfogad egy olyan működést, amit meghaladtunk, meg kell haladnunk, és be kell szüntetnünk, hogy ne szenvedjenek többen – ide értve az állatokat és bizony az embereket is. Az, hogy a Te részed ebből a harcból az, hogy demonstrálsz, vitázol naphosszat, receptes blogot írsz, vagy csak minden alkalmat megragadsz, hogy növényi alapú finomságokkal kápráztasd el a környezetedet (és még millió lehetőség van), az rajtad és az aktuális kapacitásaidon múlik.
A másik, hogy nem kell mindig harcolni, mert a jövő vegán. És ezt nem azért mondom, mert már megette az agyamat a szekta, nem is azért, mert az oviban a strucc volt a jelem. A pesszimizmusnál az én fotóm van a szótárban, ebben mégis hiszek, mert ha az elnyomottak jogaiért folytatott harcokra tekintünk az emberiség történetében, akkor rengeteg a hasonlóság, és a sikeresség kulcsa mindig abban rejlett, hogy a “harcosok” akkor sem adták fel, amikor úgy tűnt, nincs remény.

Körülnézek!

Egy pillanat...